A modellel bizonyosságot nyert, hogy még a legkisebb sugárzási eltérések is nagyobb hatással vannak a klímaváltozásra, mint azt eddig gondolták.

Napfolt-ciklusnak nevezik azt az időszakot, amikor gyengül a napsugárzás intenzitása, a leghíresebb ilyen ciklusok 11 évente ismétlődnek. A teljes sugárzási spektrumot és a teljes energiamennyiséget tekintve 0,1 %-os kiesésről van szó. Jelentősebb az UV-sugárzás változása, amely akár 8 %-os is lehet. Hogy mindez mit jelent a Föld számára, csak most tudták szemléltetni.

Ezek a kis változások nagyon komplex kölcsönhatásokat eredményeznek a sztratoszférában  és a toposzférában, valamint mérhetően megváltoztatják az óceánok hőmérsékletét és a csapadékot - nyilatkozták a potsdami kutatók. A folyamatok egyrészt fentről lefelé zajlanak. A napfoltok következtében növekszik a sugárzás, megnő az UV és az ózon mennyisége a sztratoszférában, és mindez egy hőmérséklet-eltolódást eredményez ebben a 15-50 km vastagságú rétegben.

A Nap közelsége miatt leginkább a trópusokon érezhetőek ezek a hatások, amelyek a légkör cirkulációjának és a jellemző csapadékeloszlásnak a változását eredményezik. A napfoltok másik hatása az éghajlatra, hogy a felhőmentes területeken növekszik a párolgás. A passzátszelek nagyobb nedvességtartalmú levegőt és erősebb csapadékot hoznak az egyenlítői területekre. A Csendes-óceán keleti részén ennek hatására csökken a hőmérséklet, kevesebb felhő képződik, amely aztán megint csak a nagyobb párolgáshoz vezet. Ez a pozitív visszacsatolás tovább erősíti a folyamatot.

Az eredmény nagyban hozzájárul a klímaváltozás folyamatainak megértéséhez. Világos, hogy az eddigi hőmérséklet-növekedés nagy részét az emberi tevékenységek okozták. A jövő alakulásának prognosztizálásához mégis fontos, hogy a természeti tényezők szerepét is pontosan megismerjük, hiszen a két folyamat együttes hatását csak így érthetjük meg.

Forrás: derstandard.at, fotó: sg.hu