A mobilod megmondja hol vagy

 

Az észak-karolinai Duke Egyetem kutatói azt vizsgálják, hogyan lehetne még jobban kiaknázni a mobiltelefonba épített funkciókat. A szakemberek szeretnék elérni, hogy a telefon által kibocsátott jelekből pontosan meg lehessen határozni a mobilhasználók tartózkodási helyét.

 

A tanulmány készítői hiper-lokalizált szolgáltatásokat is kapcsolnának ehhez a funkcióhoz: ha például valaki belép egy boltba, azonnal kapjon sms-t az éppen leárazott termékekről, ha pedig egy vak ember vásárol, a telefon adjon folyamatos tájékoztatást arról, hogy éppen milyen boltok előtt halad el, illetve hová tér be.

A kutatók kifejlesztettek egy SurroundSense nevű szoftvert is, amely optikai, akusztikus és mozgásérzékelő szenzorokat használ, hogy „ujjlenyomatot” készítsen egy adott tartózkodási helyről, és később már automatikusan is képes legyen felismerni a helyet, tudtuk meg a Scientific American cikkéből.

[Forrás: OrientPress Hírügynökség]

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...