A strandbalesetek jelentős része a vízi csúszdáknál történik, ezért a gyerekeket ott egy percig se hagyjuk egyedül, és játék előtt jól magyarázzuk el a szabályokat!
A salzburgi sportkórház felmérése alapján minden ötödik baleset a csúszdáknál történik a strandokon. A leggyakoribb sérüléseket a csúszdáról a medencébe érkezéskor, illetve a kicsúszás közbeni ütésekkel szerzik a sokszor meglehetősen vakmerően szórakozó gyerekek. A statisztikák szerint ugyanakkor az sem ritka, hogy a medence szélén megcsúszva ütik meg magukat. A sérülések több mint egyharmada a fejet és az arcot érinti.
A tanulmányból az is kiderült, hogy a balesetet szenvedő gyerekek közül minden negyedik szülői felügyelet nélkül tartózkodik a medencékben. Ha a gyerek megsérül, az minden esetben a szülő felelőssége, még akkor is, ha a medence szélén úszómester felügyeli a fürdőzőket. Ezért a pancsoló gyerekeket ne tévesszük szem elől!
A strandra érkezéskor mindig figyelmeztessük a kicsiket a veszélyekre és a szabályok betartására. Azt a gyereket, aki még nem úszik magabiztosan ne engedjük az úszómedencébe! A csúszdánál pedig figyelmeztessük a gyerekeket arra, hogy hagyjanakelegendő távolságot az előttük csúszó után, a medencébe érkezést követően pedig minél gyorsabban hagyják el a terepet.