A bangkoki magyar nagykövetség tájékoztatása

A bangkoki magyar nagykövetség mindenképpen óvatosságot ajánl a Thaiföldre utazni szándékozóknak, illetve az ott tartózkodóknak

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia immár nem ajánlja polgárainak, hogy Thaiföldre utazzanak; a bangkoki magyar nagykövetség egyelőre nem tart szükségesnek ilyen figyelmeztetést, de mindenképpen óvatosságot ajánl mindazoknak, akik az ázsiai országba készülnek, illetve mind azoknak, akik már ott vannak.

Szelestey Lajos külügyi szóvivő Balogh András bangkoki magyar nagykövet tájékoztatására utalva közölte, hogy a kormányellenes megmozdulások továbbra sem a külföldiek ellen irányulnak, a megmozdulások változatlanul a két bangkoki repülőteret érintik, vagyis az ország egyelőre biztonságos, ám a helyzet gyorsan megváltozhat. A bíróság kedden várhatóan törvényen kívül helyezi a hatalmon lévő pártot, ami még inkább passzivitásra sarkallja a rendőrséget és a hadsereget, miközben a fegyveres erők egyes tisztjei többé-kevésbé nyíltan puccsra készülődnek. Egy esetleges államcsíny kiszámíthatatlan következményekkel járhat.

Bangkokban a repülőtereket megszállva tartó kormányellenes erők a jelek szerint tartósan berendezkednek; az odavezető utakon szétrombolták a kormány utasítására felállított akadályokat, és visszavették elkobzott fegyvereiket a rendőröktől. Ezalatt a kormányerők tüntetést készítenek elő a főváros legnagyobb parkjába.

A bangkoki magyar nagykövetség emiatt kéri, hogy a turisták ne menjenek egyik helyszín közelébe sem, mert az érintett körzetekben összecsapások robbanhatnak ki.

A thaiföldi fővárosban mintegy 100 ezer külföldi várakozik, miután nem tud hazarepülni. Ekkora tömeget még akkor sem tudnának egyhamar elszállítani, ha rövid időn belül felújítaná működését a két bangkoki repülőtér.

A helyzet enyhítésére a thaiföldi hatóságok megnyitották a Bangkoktól 170 kilométerre lévő Utapao katonai repülőterét, amelyet az amerikaiak létesítettek még a vietnami háború idején. Ázsiai légitársaságok már küldtek oda járatokat, de európai gépek még nem szálltak le ott, noha a létesítmény alkalmas nagy repülőgépek fogadására is.

Zavartalan a forgalom ugyanakkor a dél-thaiföldi Phuket repülőterén, tehát azon keresztül még el lehet hagyni az országot, de a bangkoki magyar nagykövetség azt kéri, hogy akinek mostanában ér véget thaiföldi nyaralása, az mielőbb lépjen kapcsolatba saját légitársaságával, nehogy meglepetés érje.

Balogh András nagykövet arra is felhívja a figyelmet, hogy a külföldiek semmiképpen se menjenek az ország három déli tartományába, illetve a kambodzsai határtérségbe, mivel ott mindennaposak a lövöldözések és a gyilkosságok.

A Külügyminisztérium ismételten azt tanácsolja, hogy indulás előtt minden érintett keresse meg a bangkoki magyar nagykövetség honlapját (www.mfa.gov.hu/emb/bangkok), illetve, ha már Thaiföldön tartózkodik, jelentkezzen be a nagykövetségen:

Levélcím: President Park Condominium, 20th Floor, Oak Tower, 99 Sukhumvit Soi 24, Klongtoey, Bangkok 10110 Telefon: 00-66 (0) 2661-1155 Ügyelet: 00-66(0)-81-875-4610 E-mail: mission.bgk@kum.hu

(2008. november 29., Külügyminisztérium

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...