Európa számos országában sokkal komolyabban támogatják a kétkerekezést, mint nálunk. Reméljük, az új miniszterelnöki megbízott majd nagyobb sebességre kapcsol.
Garancsi István lett a természetjáró és kerékpáros turizmusért, valamint az úthálózat és közlekedés fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott, akit április18-án nevezett ki Orbán Viktor. A megbízás egy évre szól. A Magyar Kerékpárosklub elnöke, László János üdvözölte az intézkedést és felajánlotta együttműködését, ugyanakkor mielőbbi eredményeket vár a szervezet korábbi javaslatainak megfelelően.
A Kerékpárosklub elnöke szerint az oktatás, a kerékpáros közlekedés integrálása a közlekedésbe, a kerékpáros turizmus fejlesztése, valamint a megfelelő jogi és törvényi háttér megteremtése mind-mind nagyon fontos területei azoknak a fejlesztési javaslatoknak, amelyeket már az új parlament megalakulását követően eljuttattak a képviselőknek.
A Magyar Kerékpárosklub 2002. óta létezik és célja a kerékpározás hazai terjedésének elősegítése, kultúrájának megteremtése. Munkáját nemzetközi szinten is elismerik. A klub aktív tagja az Európai Kerékpáros Szövetségnek (ECF).