Szabó úr saját elmondása szerint sosem utazik biztosítás nélkül, már csak azért sem, mert általában három gyermekével és feleségével indul útnak.
Ezúttal egy barátjuk meghívására autóztak ki Párizsba, szerencsére, ismét EUB-val...
EUB-val szoktunk utazni, amikor külföldre megyünk hosszabb-rövidebb időre, és eddig minden alkalommal valamelyik irodában kötöttünk biztosítást. Most a biztosítónál dolgozó barátom hívta fel a figyelmünket az internetes kötés lehetőségére. Itt kicsit összefogottabban láttam a dolgokat, ezért választottam az Autó Extra opciót is, mert szembetűnően ott volt, meg tudtam nézni egy kattintással, hogy miről van szó. Eddig nem hallottam erről a biztosításról, és így utólag látva a dolgokat, nagyon hasznosnak bizonyult. Az online kötési lehetőség a hirtelen elhatározás miatt is jól jött, hiszen az indulás előtti napon döntöttük el, hogy másnap reggel utazunk. Így este az interneten megvásárolhattam az utasbiztosítást az egész családnak, és egyszerűen, bankkártyával fizethettem.
Hogy történt a baleset?
Augusztus elején, egy pénteki napon vágtunk neki az útnak a családdal. Másnap meg is érkeztünk a barátomhoz Párizsba. Vasárnap reggel, amikor elindultunk városnézésre, az autó útközben lerobbant, mint később kiderült, féltengely-törést szenvedtünk. Félretoltuk egy biztonságos helyre, aztán úgy gondoltuk, a tervezett programot azért sem fújjuk le, így tovább is mentünk a múzeumba. Néhány óra múlva felhívtam a biztosítót, és a diszpécsernek beszámoltam a történtekről, aki közölte, hogy azonnal intézkedik. Nemsokára csörgött is a telefon, hogy egy óra múlva jön az autómentő. A mentőssel megbeszéltük, hogy hova szállítják a járművet, és hétfőn már mi egyeztettünk a szervizzel. A helyszínen fizetni nem kellett, csak kitöltöttük az átvételi papírokat. Ha jól emlékszem, 150 EUR körül van a szolgáltatási limit, ezzel nem volt probléma, megnyugtattak, hogy beleférünk. Más szolgáltatást nem vettünk igénybe, mert nem tudtuk, mikorra lesz kész az autó, hogy esetleg később milyen további segítségre lesz szükségünk. Mivel jó volt a tömegközlekedés, nem vettünk igénybe bérautó-szolgáltatást sem, mindenesetre a diszpécser hölgy tájékoztatott a lehetőségekről, és jó érzés volt, hogy igénybe vehetjük a segítséget, ha úgy adódik. Szerencsére a szervizben gyorsan dolgoztak, és két nap múlva az autónk el is készült, utána nem volt vele semmi probléma.
Hát nem lehetett kellemes, amikor lerobbantak a három gyerekkel a városban...
Nem örültünk neki, az biztos, de abszolút nem volt az az érzésem, hogy jaj, most hova menjünk, kihez forduljunk, mert tudtam, hogy valami megoldás mindenképpen lesz, hiszen ott a biztosítás. Utólag nagy szerencse, hogy rátaláltam erre az opcióra, mert elég sok kilométer van az autóban, és ilyesmi bármikor megtörténhetett volna. Szerencsére nem úton Franciaország felé történt, például az autópályán, így azért nem volt olyan kényelmetlen a dolog. És mindenképpen megnyugtató volt, hogy a lehetőség ott van, ha nagyobb gond adódik, hiszen szükség esetén akár szállást is biztosítanak vagy bérautót. Mivel már a városban voltunk, amikor a baleset történt, szinte nem is jelentett igazi kényelmetlenséget, hogy két napig nélkülözni kellett a kocsit.