Öko-programok a Tisza-tónál

 

A vidéki életmód népszerűsítése, a környezettudatosság erősítése a fő üzenete a Tó-vidék fesztiválnak. Augusztus 5-7-ig várják a látogatókat Sarudon, ahová a belépés ingyenes.

 

 

A Heves megyei község strandján úgynevezett tanyákat alakítanak ki, amelyekben a térségben élő gazdálkodók és kézművesek kínálják a saját maguk által megtermelt élelmiszereket illetve kézműves termékeket. A hagyományos foglalkozásokat civil szervezetek ismertetik meg a látogatókkal.

 

Az első nap fő témája a megújuló energia és a környezetbarát építészet, augusztus 6-án a biogazdálkodásról és a konyhakertészetről hallgathatnak előadásokat az érdeklődők, a zárónap pedig az ökoturizmus jegyében szerveződik.

 

Be lehet nevezni a Tisza-tavat körbekerülő kerékpártúrára és csónakos kalandtúrára is, a kulturális programok között pedig Rúzsa Magdi, Fenyő Miklós, az Első Emelet és a Sebő Együttes koncertje várja a közönséget.

 

Forrás: Turizmus Panoráma Bulletin

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...