Évente hatszázezer elhagyott laptop

2008-07-07.

Hetente 12 ezer laptopot hagynak el az amerikaiak a reptereken, ezeknek mindössze harmada kerül elő.

Komoly kockázatot vállal, aki számítógépével rendszeresen jár repülőterekre, főleg amerikaiakra, egy felmérés szerint ugyanis reális esély van rá, hogy menet közben valahol elveszti.

A repterek statisztikáit összesítve ugyanis az a megdöbbentő eredmény jött ki, hogy hetente 12 ezer laptopot hagynak el a tulajdonosok, ami évente félmilliónál is többet, 600 ezer darabot jelent. Mivel az utasok közt sok az üzletember, ezek a laptopok jellemzően tele vannak érzékeny céges információkkal, persze a szerencsétlenül járót az sem vigasztalja, ha a saját gépét hagyja el, családi fotókkal, meg személyes adatokkal.

A Ponemom Institute és a Dell közös felméréséből kiderül, hogy az elveszett laptopok mindössze harminc százalékát találják meg. A legveszélyesebb hely a Los Angelesi-i LAX repülőtér, csak itt 1200 gépet hagynak el hetente, közel hatvanezret egy évben.

A legtöbben a biztonsági ellenőrzéseknél és a belépőkapuknál vesztik el a laptopot, olyan helyeken tehát, ahol egyéb dolgokkal, papírokkal, igazolásokkal kell bíbelődni.

Forrás: www.index.hu

Szóljon hozzá!

személyes adatok:

Név

Születési dátum

e-mail cím

telefonszám

állandó lakcím:

irányítószám

település

pontos cím

ország

bejelentkezési információk:

felhasználónév

jelszó

jelszó megerősítése


Utasbiztosítással vagy bármilyen utazással kapcsolatos kérdésben forduljon bizalommal szakértői csapatunkhoz!
Hírek, aktualitások, utazási tippek az Önök salzburgi idegenvezetőjétől egyenesen Mozart városából...