A bejelentés a németországi Essen közelében dolgozó ügyfelünk egyik munkatársától érkezett, hogy a középkorú férfi egy szerencsétlen közlekedési baleset következtében...
...hasi sérüléseket szenvedett és kórházba került. Felesége most utazott ki hozzá, állapota válságos, kómában fekszik.
Mint azután később megtudjuk, a férfi kerékpározás közben felbukott, s a kormány megütötte a hasát. Először Dürenbe szállítják, majd az eset súlyosságára tekintettel az Esseni Egyetemi Klinikára kerül. Érdeklődésünkre a kezelőorvos elmondja, hogy a hasi sérülés lép- és vastagbél-szakadást eredményezett, amely további szövődményeket vont maga után: masszív kétoldali tüdőgyulladás és hashártyagyulladás lépett fel. Többszöri műtétek után hosszú kezelésre kell számítani, a felépülés most nagyon bizonytalan. Mindenesetre az megnyugtató, hogy szakmailag és technikailag is a lehető legjobb ellátásban részesül. Néhány nap elteltével a beteg még mindig kómában van, az orvosok kéthétnyi intenzív kezeléssel számolnak.
Majdnem 10 nap után ügyfelünk felébred a kómából, érzékeli a külvilágot, de továbbra is gépek tartják életben. Két héttel az operáció után a beteg még mindig súlyos állapotban van: lélegeztetik és továbbra is keringéstámogatást igényel. Orvosaink folyamatosan konzultálnak a külföldi kezelőorvosokkal, hogy amint azt a beteg állapota lehetővé teszi, haza lehessen szállítani. Mintegy három héttel a műtét után a kezelőorvosok szerint elég stabil az állapota ahhoz, hogy légzéstámogatás mellett hazajöhessen, orvos szakértőink azonban kockázatosnak és megterhelőnek tartanák az 1.200 km-nyi utat, ezért egyelőre nem indítjuk a mentőautót.
Mivel a beteg nem igényel további intenzív ápolást, Essenből Dürenbe szállítják, ahol tovább folytatják a kezelését. Szeptember elején a német kezelőorvos a biztosító orvosával egyetértésben az igen súlyos sokszervi elégtelenségre tekintettel továbbra sem javasolja a mentőautós szállítást, néhány napot még várni kell. Mivel a beteg biztosítása 10.000.000 Ft-ig nyújt fedezetet, s a költségek ezt várhatóan jóval meg fogják haladni, mérlegelni kell, hogy melyik a legjobb megoldás: ha tovább marad, vagy ha mentőrepülővel hazaszállítjuk. Szerencsére ügyfelünk érvényes Európai Egészségbiztosítási kártyával rendelkezik, a sürgősségi ellátás költségeit így a német kórházak az egészségbiztosítás terhére számolják majd el, a többi költségre pedig elegendő fedezetet nyújt az utasbiztosítás.
Még néhány nap eltelte után a beteg javuló állapotára tekintettel orvosunk és a kezelőorvos is azon a véleményen van, hogy ügyfelünk mentőautóban légrugós hordágyon szállítható. Az asszisztencia szervezni kezdi a hazautat, és a beteget problémamentes utazást követően szeptember 10-én már a magyarországi kórházban ápolják tovább. Mielőbbi felépülést kívánunk!
Költségek:
Németországi mentőszállítások: kb. 1500-2000 EUR
Kórházi kezelés: 103.000,00 EUR (A kórház megpróbálja az EEK-ra elszámoltatni a kezelési költséget.)
Hazaszállítás mentővel: 495.560,- Ft